Az első pedagógusnap :) Tavaly ilyenkor még tele voltam aggodalommal, hogy mi lesz majd az iskolában.
Felesleges volt. Igaz, hogy egész más világ az iskola és Lara is nagyon megváltozott, de könnyen belerázódtunk az iskolás létbe.
Ma van a napja, hogy valamilyen formában megköszönjük a tanítónéniknek, hogy egész évben türelemmel és szeretettel terelgették féltett kis elsőseinket, ezen a cseppet sem könnyű úton.
Kézenfekvő megoldás a csokor vagy szál virág, de én valami maradandót szerettem volna.
Régóta tetszenek a gyöngyfák/drótfák, ki hogy ismeri. Az ötlet tehát adott volt. Beszereztem a hozzávalókat és neki is álltam. Mivel 22 gyermek jár az osztályba, 12 fiú és 10 lány, így a gyöngyöket is ennek megfelelően vásároltam. 12 kék és 10 bordó színűt. Drótból csak 0,5 mm-eset kaptam (0,6 mm-es vagy 0,8 mm-es jobb lett volna).
Első lépésben levágtam a drótból 6*60 cm-es darabot és 1* 70 cm-es darabot. Ezekből lesznek a fa ágai. A drótot félbehajtottam (óvatosan, hogy ne törjön meg) középre felfűztem az első gyöngyöt és kb. 2-3 centit csavartam, majd felfűztem a következő gyöngyöt ( a csavart résztől kb.2-3 cm-re) és újra csavartam. Egy ágra 3 gyöngyöt tettem. Ezután a maradék drótot is végig csavartam. Az utolsó ágat a 70 cm-es drótra fűztem, mert ezen 4 db gyöngy kapott helyet. Miután az ágak elkészültek elrendeztem az egészet és összecsavartam. Az alján hagytam kb. 2 cm részt a gyökereknek, ezeket széthajtogattam. Először ragasztással próbáltam rögzíteni a fát a mini kaspóba, de a 22 gyöngy túl nehéznek bizonyult a 0,5 mm-es dróthoz és minduntalan eldőlt. Második ötletként gipszet használtam. Jó sűrűre kevertem, hogy ne kelljen a fát órákig fogni. Mikor már majdnem megkötött kevés tintát öntöttem a gipsz tetejére, hogy föld hatású/színű legyen. Majd dekorkövekkel borítottam a kaspót a tetejéig. Masnival átkötöttem és kész is.
Remélem tetszeni fog Nóra néninek! :)
A fa mellé üdvözlőlapot is készítettem. Ezekből kap minden tanítónéni. Semmi bonyolultat, mert 2 beteg gyerkőc mellett túl sok időm nem volt. A papírok még SBK-s készletből vannak, a lepkéket az új (névnapomra kapott) lyukasztómmal készítettem :) Mini strasszom sem volt már külön, így egy Rayheres strasszból kirakott bébitalp esett áldozatul. A lap belső felére egy vers került, amit merített papírra nyomtattam. Még egy szál virág és kész is.
Felhasznált anyagok: hamarosan...




























































